A rántott hús, amivel a háziasszony és a vendéglátás is nyer

A 2020-as SIRHA Budapest HoReCa kiállításon kerestük fel a BAHAMAS Kft. jókora standját, hogy megnézzük, mivel készültek a vendéglátósoknak. Major László területi értékesítővel beszélgettünk.

A dunakeszi központú cég 1994 óta foglalkozik mélyhűtött termékek értékesítésével. Ezzel párhuzamosan néhány éve, a gasztronómiai vállalkozások részéről jelentkező igény miatt részt vállalunk az előhűtött húsok piacán is. A termékek növekvő forgalma egyre kedvezőbb beszerzési feltételeket eredményezett, amit természetesen a partnerek felé is érvényesítettünk - mondta a vállalat legutóbbi sikeréről Major László, a cég értékesítője.

A BA-HA-MA'S Kft. értékesítője, Major László mutatta be a SIRHA Budapest 2020 HoReCa szakmai kiállításon megjelenő újdonságokat - Fotó: Gasztroapró
A BA-HA-MA'S Kft. értékesítője, Major László mutatta be a SIRHA Budapest 2020 HoReCa szakmai kiállításon megjelenő újdonságokat - Fotó: Gasztroapró

A Bahamas, -amely hivatalosan BA-HA-MA'S Kft.- több, mint 1000 féle fagyasztott terméket forgalmaz, ezek egészülnek ki az előhűtött húsokkal. Ilyenek a sertéscomb, a tarja, a karaj, a szűzpecsenye és a csirkemellfilé. A SIRHA Budapest 2020-as kiállításán a legnagyobb figyelmet a saját márkás Passner termékek kapták, kifejezetten a panírozott húsokra koncentrálva.  A két legkelendőbb termék a piacon egyébként a panírozott, pácolt csirkemellfilé és a panírozott, töltetlen karaj. Őket követi a pulykamellfilé, valamint a sajttal, gombával, velővel vagy kolbásszal töltött sertéskaraj - folytatta a szakember.

A SIRHA kiállításra a piaci követelményeknek megfelelve a BA-HA-MA'S Kft. két újdonsággal érkezett. A színhúsból, ropogós panírban készülő Crunchy csirkemellfilé, valamint a pikáns, pácolt, enyhén csípősen panírozott Kentucky csirkemellfilé is a cég saját fejlesztésének eredménye, mely saját üzemben készül, ami 2004 óta működik a Pest megyei Szadán.

Nagy volt a forgatag és az érdeklődés a BAHAMAS Kft. jókora standján a SIRHA Budapest 2020 kiállításon - Fotó: Gasztroapró
Nagy volt a forgatag és az érdeklődés a BAHAMAS Kft. jókora standján a SIRHA Budapest 2020 kiállításon - Fotó: Gasztroapró

Ezek a vásárlók kedvencei

A Passner termékek nagyon kedveltek a büfé jellegű helyek üzemeltetői körében is, ahol a frissesség mellett nagyon fontos, hogy gyorsak is legyenek. Ezért óriási segítség nekik, hogy nem kell egyenként panírozniuk a húsokat, így munkaórákat és energiát takarítanak meg. Náluk az volt a jellemző, hogy először próbaképp rendeltek belőlük, aztán a kedvező tapasztalatok után már rendszeresen használják azokat.

Az elősütött termékkategória egyik legnagyobb előnye, hogy gyorsan készre süthető, kényelmi termék, munkát és időt lehet vele spórolni, és nem kell hozzá szakács. A kategória iránti további elvárás a piac felől, hogy ez a sebesség ne menjen a minőség rovására.

Nagy csapattal készült a BAHAMAS Kft. a SIRHA Budapest 2020 szakkiállításra - Fotó: Gasztroapró
Nagy csapattal készült a BAHAMAS Kft. a SIRHA Budapest 2020 szakkiállításra - Fotó: Gasztroapró

Ezért is mérjük rendszeresen a termék adatait, és gyűjtjük a visszajelzéseket a partnerektől. A visszajelzések szerint élvezeti értékben ugyanazt a szintet hozza, mint az otthon elkészített rántotthús. Ezt mondják a nagyüzemi konyhák szakácsai és a háziasszonyok is. A tapasztalatunk, hogy aki próbálta és kóstolta, újra rendeli és fogyasztja. A BA-HA-MA'S Kft. a COVID-19 koronavírus járvány okozta helyzethez igazodva a cég telephelyén történő vásárlás kiterjesztéseként elindította a lakossági kiszállítás szolgáltatását is.

Major László bemutatta, hogy milyen termékekkel készültek a vendéglátósoknak - Fotó: Gasztroapró
Major László bemutatta, hogy milyen termékekkel készültek a vendéglátósoknak - Fotó: Gasztroapró

Még egy nagyon fontos előny, hogy az iskolai konyhákban, a közétkeztetésben is megállják a helyüket, mert olaj nélkül is süthetőek. Hőlégkeveréses sütőben olajpermettel, vagy akár anélkül is elkészíthetőek. Így nem kerülnek a bő zsiradékban sült termékek kategóriájába, amelyekre az egészségügyi szempontok miatt komoly szabályozás vonatkozik. Ez ugyanis szigorúan meghatározza, hogy milyen sűrűn lehet az étlapon ilyen étek az óvodákban és az iskolákban. A mi termékünk a megfelelő módon elkészítve kívül esik ezen a tiltáson, így többször kerülhet a magyar gyerekek asztalára az egyik legnagyobb kedvencük, a rántott hús.

Anyagunk ilyen hangulatban készült - jobbra Major László, balra Revóczi Kálmán, a Gasztroapró Kft. tulajdonosa - Fotó: Gasztroapró
Anyagunk ilyen hangulatban készült - jobbra Major László, balra Revóczi Kálmán, a Gasztroapró Kft. tulajdonosa - Fotó: Gasztroapró

Így látja el a vendéglátást a vállalat

A BA-HA-MA'S Kft. felhasználói köre kifejezetten vegyes, az egész pici büféktől az egészen nagy vállalati konyhákig terjed, a Gasztroapró tulajdonosának éttermébe is rendelnek tőlük. A kínálatban zöldségfélék, húsok, halak, vadak, sajtok, sütemények, fánkok, torták, gombócok is megtalálhatók. Adott esetben akár egy étterem teljes étlapja is feltölthető a termékeikből. A cég 1994 óta foglalkozik gyorsfagyasztott élelmiszerek forgalmazásával. A gazdasági társaság eredeti tulajdonosi szerkezetét megtartva, magyar családi vállalkozásként vált az észak-közép magyarországi régió egyik meghatározó nagykereskedőjévé. Viszonteladó partnerei révén a termékeik az ország egész területén elérhetőek. A Dunakeszin található modern hűtőraktáruk 1000 tonna tárolókapacitású, a 2012-ben átadott vevőközpontú nagykereskedelmi egységük befogadóképessége 400 tonna, amit 2015-ben egy újabb beruházással tovább bővítettek, újabb 400 tonna befogadására alkalmas tárolóhellyel - írja a vállalat weboldala.

Csurja Zsolt

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

A cseh pohár, ami megmutatja a borok rejtett titkait

Magyarország egyik legnagyobb, gasztronómiai fogyóeszközöket forgalmazó vállalkozása a cseh Rona üveggyár Linea Umana sorozatát hozta el a gasztroközönségnek.

0 | 2020. március 29.
Szakácsverseny, gasztronómia és élelmiszeripar a Sirha Budapest 2020-as szakkiállításán

Negyedik alkalommal gyűlik össze az élelmiszeripar, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar, csomagolóipar és gasztronómia szakmája a régió legjelentősebb fórumán.

4 | 2020. február 03.

Kiemelt hirdetések

2020. május 29. | Horváth László | Gyula
Vállalkozásunk várja olyan régi és új élelmiszeripari vállalkozók jelentkezését, akik a HACCP rendszer kialakítására, felülvizsgálatára (tanácsadás), élelmiszer...
2020. május 29. | Kardos Tímea | Bátaszék
Eladó a képen látható új 3 karos lágy fagylalt gép. Irányár: 750.000 Ft A gép Tolna megyében, Bátaszéken található ...
750 000 Ft
2020. május 29. | Kajli Gábor | Monor
Eladó a képen látható 4 égős gáztűzhely sütő nélkül.Érdemes megnézni a többi meghirdetett termékemet 84 x 70 x 85 cm magasÁra: 179.000 FtÉrd: 06203573776...
179 000 Ft
2020. május 29. | Kajli Gábor | Monor
Eladó a képen látható 6 égős gáztűzhely villany sütővel.Érdemes megnézni a többi meghirdetett termékemet 120 x 70 x 85 cm magasÁra: 299.000 FtÉrd: 06203573776...
299 000 Ft
2020. május 29. | Kajli Gábor | Mogyoród
Eladó a képen látható gázos lávaköves sütő.Érdemes megnézni a többi meghirdetett termékemet 80 x 70 x 85 cm magasÁra: 219.000 FtÉrd: 06203573776...
219 000 Ft
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10