Magyarországon is egyre többen térnek át az egészséges táplálkozásra, amelyben nagy hangsúlyt kap a helyes táplálkozás is. Ételeink a különféle élelmiszereken alapulnak. Ezért fontos figyelembe venni a megfelelő összetevők kiválasztását már a bevásárlólista elkészítésekor. Ugyanis még az apró változások is nagy hatással lehetnek az egészségünkre. Amellett, hogy változatos ételeket eszünk, valamint helyi, szezonális zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztunk, sok mindent tehetünk a környezetünkért is. Különösen fontos a szezonális ételek fogyasztása, mert magasabb a tápértéke és ha minden héten beiktatunk akárcsak egy húsmentes napot is, akkor már sokkal többet tettünk nemcsak az egészségünkért, de a bolygónkért is.
Sokan már ismerik az egészséges táplálkozás alapelveit, de a változtatás helyett, inkább kifogásokat keresnek. Például, hogy az egészséges ételek biztosan nem annyira finomak, vagy nagyon drágák. Igazából ezek csak kibúvók. Egy kis odafigyeléssel jót teszünk magunknak, sőt a környezetünknek is. Az elmúlt tíz évben globálisan, így Magyarországon is megváltoztak a táplálkozási javaslatok és inkább az élelmiszer alapú ajánlások kerültek előtérbe. A sokféleség, a szezonalitás és a mértékletesség mellett az egészséges táplálkozást most már a klímavédelmi irányelvek is kiegészítik. Például a helyi élelmiszerek népszerűsítésével és a húsfogyasztás csökkentésével ». Ennek a kedvező egészségügyi hatásai mellett klímavédelmi szempontból is fontos szerepe van.
A magyar emberek 35%-a fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget, 28%-a pedig gyümölcsöt. Ez sajnos nagyon alacsony arány!
A legideálisabb az lenne, ha minden étkezésnél fogyasztanánk zöldséget vagy gyümölcsöt. Ha mi is szeretnénk változtatni, akkor mindenképpen apró lépésekkel kezdjük. Nem szabad egyből hatalmas változtatást végeznünk. Kezdjük azzal, hogy válogassunk szezonális zöldségekből és gyümölcsökből ». Hogy miért? Mert az adott évszaknak megfelelő időben termő élelmiszerek tápértéke jóval magasabb, mint az, amit a világ bármely más pontjairól szállítanak hazánkba. Sokszor napokig, vagy akár hetekig.
Az egészséges táplálkozás alapjai:
Szinte mindenki találkozott már vele, de nem lehet elégszer hangsúlyozni!
• Több friss zöldség, gyümölcs »
• Hal » és szárnyas húsok fogyasztása
• Szénhidrátbevitel csökkentése »
• Só, cukor és állati zsírt » tartalmazó élelmiszerek csökkentése, elhagyása.
• Rendszeres testmozgás
Az egészséges táplálkozás » javítja többek között a közérzetet, az életminőséget és az egészségi állapotunkat is. Segítségével pedig még az esetleges plusz kilóktól is megszabadulhatunk. Ezutóbbi azért is égetően fontos, mert országunk lakosságának közel fele túlsúlyos és ezzel párhuzamosan sajnos nagyon magas az elhízás aránya is.
Természetesen betegség vagy genetikai hajlam is állhat a túlsúly hátterében, de sajnos legtöbbször a nassolás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgás hiánya vezet a súlyunk gyarapodásához.
Ha már szóba került beszéljünk egy kicsit a rendszeres testmozgásról is.
Mi a fizikai aktivitás?
A WHO » meghatározása szerint fizikai aktivitásnak tekinthető minden olyan testmozgás, amely a harántcsíkolt izomzat részéről energiaráfordítást igényel. Ide tartoznak azok a mozgásformák, melyeket munka, játék, sportolás, ház körüli munkák, utazás, vagy kikapcsolódás közben végzünk. A mérsékelt és erőteljes fizikai aktivitás egyaránt javítja az egészséget.
Az aktív aktivitás népszerű módjai közé tartozik a gyaloglás, a kerékpározás, a sport, az aktív kikapcsolódás és a játék. Ezeket a készségek bármilyen szintjén és mindenki számára élvezhetjük.
A rendszeres testmozgás bizonyítottan segít megelőzni a szívbetegséget, az agyvérzést, a cukorbetegséget, a magas vérnyomást és a rák kialakulását is. Valamint segít az egészséges testtömeg fenntartásában, javíthatja a mentális egészséget, az életminőséget és a jólétet.
A WHO általi felmérés szerint:
• Az inaktív életmód világszerte a vezető halálokok között szerepel.
• Világszerte négyből 1 felnőtt nem mozog eleget.
• A serdülőkorban lévő emberek 80%-a mozgásszegény életmódot él.
A kevésbé aktív életet élő emberekhez képest alacsonyabb a kockázata a korai halálozásnak, valamint a koszorúér-betegségek, a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség, a metabolikus szindróma, illetve a vastagbél- és emlődaganat kialakulásának azoknál, akik rendszeresen mozognak. Az aktív életet élőket kevésbé sújtja a depresszió és kevésbé veszélyeztetettek csigolyatörés szempontjából. A megfelelő minőségű és mennyiségű fizikai aktivitás fokozza az izomerőt és az állóképességet, jó hatással van a csontok egészségére és a szervezet anyagcseréjére, emellett segíti a testtömeg fiziológiás határok között tartását. A rendszeres testmozgás csökkenti a stresszérzékenységet, növeli a stressztűrő képességet és fokozza az alvás minőségét.
A rendszeres testmozgást tehát érdemes beépíteni a mindennapjainkba. Ez lehet egy kiadós séta, vagy jó időben biciklizés, görkorcsolyázás. Természetesen az egészségünk érdekében az a legelőnyösebb, ha sikerül a heti rutinunkba beilleszteni valamilyen rendszeres sporttevékenységet.
A lényeg, hogy mozogjunk! Ha lehet rendszeresen… és még ma kezdjük el!
Képek forrása, unsplash, freepik.
Belépés
Jelszóemlékeztető
Kérjük, add meg email címed, hogy jelszavad elküldhessük!
Regisztráció