Mikrozöldek a gasztronómiában - szépek és egészségesek

A mikrozöldek karrierje a nyolcvanas években kezdődött az USÁ-ban. Használatuk már nem csak a fine dining éttermek kiváltsága, szépen lassan a háztartásokba is beszivárogott. Köszönhető ez annak, hogy termesztésük nem feltétlenül jár nagy anyagi befektetéssel. Könnyen, gyorsan és kis helyen termeszthetőek akár lakásban is, ráadásul kimutatták, hogy ezek a pici zöldek nagyobb koncentrációban tartalmaznak vitaminokat és különböző ásványi anyagokat felnőtt társaikhoz képest, ezért fogyasztásuk kifejezetten ajánlott.

Mik is azok a mikrozöldek?

A mikrozöldek igen fiatal növénykék, tipikusan akkor kerülnek felhasználásra, amikor a két sziklevél mellett két levélke is megjelenik. A növénykék ezt a fejlettségi szintet körülbelül 2-4 hét alatt érik el. Két nagy különbség a csírához képest, hogy a mikrozöldek termesztéséhez szükséges valamilyen ültetőközeg, illetve a mikrozöldek gyökereit nem fogyasztjuk.

vöröskáposzta
vöröskáposzta

Magyarországon konyhakész állapotában nem egyszerű hozzájutni mikrozöldekhez, hiszen az éttermi felhasználásuk az elterjedtebb, a termesztők is inkább éttermek igényeire specializálódnak. Persze az elterjedésüket nehezíti, hogy az eltarthatósági idejük rövid. Szerencsére azonban a különböző grow shop-ok kínálnak már olyan rendszereket, amelyekkel az otthoni termesztés könnyen megoldható, nem utolsósorban pedig ezek a pici kertek akár városi lakások, vagy éttermi terek díszei is lehetnek.

Ha a külföldi, szakirányú webshopok kínálatában szétnézünk, láthatjuk, hogy egészen fantasztikus berendezéseket is rendelhetünk, nyilván igen borsos áron, de egy világos ablakpárkány is megteszi, ha szeretnénk tenni egy-két próbát.

A mikrozöldek aromája általában hasonlít a kifejlett növény fogyasztásra szánt részének ízére, de előfordulhat, hogy gyengébb, erősebb vagy éppen fűszeresebb, így nem csak a szépségük szól a használatuk mellett, de ízükkel is hozzájárulnak az ételek harmóniájának megteremtéséhez.

Számtalan mag alkalmas arra, hogy mikrozöldként teljesüljön ki rövid kis élete. Például:

- a legtöbb fűszernövény: bazsalikom, petrezselyem, kapor, ánizs, koriander, oregano, metélőhagyma, metélőfokhagyma stb.

- káposztafélék: fejes káposzta, vörös káposzta, kelkáposzta, brokkoli

brokkoli
brokkoli

- hagymafélék

- gyökérzöldségek: sárgarépa, cékla, retek

- levélzöldégek: különböző saláták, sóska, spenót

- hüvelyesek, főleg a különböző borsók

Kezdőknek kifejezetten ajánlottak a bazsalikom különböző fajtái, igen hálásak, könnyen termeszthetőek. Ízük nem annyira harsány, mint a kifejlett növényeké, így jól társítható desszertekhez is. Egy másik nagy kedvenc a cékla a tündéri megjelenésű levelei miatt.

A mikrozöldek a szofisztikált, kreatív tálalás fontos kellékei. Szépek, változatosak és nem utolsósorban finomak és egészségesek.

Kifinomult díszítőelemmé válnak a mikrozöldek a konyhában
Kifinomult díszítőelemmé válnak a mikrozöldek a konyhában
 

Iratkozz fel hírlevelünkre!


Megosztom Facebookon Megosztom Twitteren Elküldöm e-mailen TetszikNem tetszik
Hozzászólások megnyitása

Regisztráció

Kapcsolódó cikkek

Sirha 2018 - a minőség forradalma az élelmiszeriparban is

Megnyílt az élelmiszeripar, a sütő- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar, a gasztronómia, illetve a csomagolóipar legújabb trendjeit, technológiáit bemutató Sirha Budapest 2018 kiállítás.

3 | 2018. február 07.
Környezettudatos vendéglátás, avagy hova kerül a maradék?

Sajnos Magyarországon is óriási problémát jelent a hulladék megfelelő kezelése és elhelyezése. A lerakók sokszor hamar megtelnek, és az illegálisan lerakott szemét is sok nehézséget okoz. A csapadék rengeteg káros anyagot mos be a talajba, ezzel pedig szennyezésnek teszi ki azt.

1 | 2017. október 01.
Tizenöt fényes érem érkezett a borsodi pálinkaversenyről a Dunakanyarba

A magán-, a bérfőzetők és a kereskedelmi főzdék kategóriáiában 15 érmet nyertek a Vác környéki pálinkák. Ez a siker részben a helyi gyümölcsök, részben az ültetvényekről gondoskodó gyümölcsgazdák, részben a kosdi Lunczer Pálinkaház érdeme. Az eredményeken kívül pedig a legnagyobb örömöt az ízletes, minőségi pálinkák hozzák meg a fogyasztóknak.

12 | 2018. február 27.
Kövess minket!
f tw
Iratkozz fel hírlevelünkre!


Top 10